Példaértékű a szanki értékgyűjtés

Példaértékű a szanki értékgyűjtés

Március utolsó előtti hétvégéjén Szank és Jászszentlászló képviselte Bács-Kiskun Megyét azon a konferencián, amelyen a települési értéktárak kialakításának eddigi tapasztalatairól értekeztek a Lakitelek Népfőiskolán, az NMI Művelődési Intézet szervezésében.

A tanácskozáson a 19 magyarországi megye mellett 4 határon túli régió – Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék – egy-egy kiemelkedő eredményt elért értéktára mutatta be azokat a jó gyakorlatokat, melyek közösségek bevonásával, a helyi értékek feltárása érdekében valósultak meg.

Mint Patkós Zsolt polgármester előadásában elmondta, Szankon 2013-ban alakult meg az Értéktár Bizottság, és alulról felfelé építkezve elindult az értékek felkutatása, rendszerezése. A bizottság tagjai személyesen, online vagy kérdőívek formájába szólaltatták meg a különböző csoportokat. A gyűjtésben fontos szerepet töltöttek be a helyi iskolások: kiderült, hogy a falu közössége korosztálytól függetlenül azonosan gondolkodik a település kincseiről. A bizottság minden évben helyi és térségi vetélkedőket szervezett, amelyeken a tanulók bemutatták településük büszkeségeit, megismerkedtek a térség, a régió kincsivel és a hungarikumokkal.

2015- ben az Ízek Háza udvarán nyílt meg a Helyi Érték Kiállító Tér, Szanki Kincsestárunk. A szabadtéri kiállítás huszonnégy képes tablója nemcsak a helyi értékeket, de az ötven hungarikumot is bemutatja.

A konferenciáról bővebben itt olvashat. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.